Over Forty A soproni Over Forty zenekar tagjai számára a zene nem csupán hobbi, hanem egyfajta életforma is: barátság, közösség és küzdelem a mindennapokban. Bár a banda neve elsőre utalhat a korra, valójában sokkal inkább a lendületről és a kitartásról szól. Az egykori Alakulat és Vérszerződés formációk tagjaiból alakult csapat újult erővel, rutinosan és fiatalos lendülettel tért vissza a színpadra, hogy dalaikban reflektáljanak a világ történéseire és saját élettapasztalataikra. Az alábbi interjúban mesélnek a névválasztásról, közönségükről, inspirációikról és terveikről. Hogyan jött létre az Over Forty, és mit jelent számotokra ez a név? A zenekar ötlete az énekesünktől jött. Ő szerette volna újraéleszteni az Alakulat nevű régi formációt, amelyben rövidebb-hosszabb ideig együtt zenéltünk még anno, részben a VSZ mellett. Emellett hárman a Vérszerződésben is játszottunk együtt különböző időszakokban. A névválasztásnak nincs nagy jelentősége: sokat gondolkodtunk rajta, aztán végül a próbateremben a logódrapira pillantva döntöttük el, hogy ez a név teljesen illik ránk. Eredetileg a lelátóra visszajáró, korosodó baráti társaságunknak találtuk ki, de ott alábbhagyott a lelkesedés, így nem használtuk. A jelentését nem gondoljuk túl – annyi a lényeg, hogy az élet nem áll meg akkor sem, ha elérsz egy bizonyos kort. Bizonyíték erre, hogy azóta már páran kerekebb évfordulót is megértünk, de a „harc” megy tovább! Mennyire határozza meg a zenekart az, hogy „40 felett” kezdtetek el közösen zenélni? Semennyire sem volt nehéz összeszoknunk, hiszen sokat zenéltünk együtt több formációban is (Vérszerződés, The Worst Nightmare, Alakulat). Jól ismerjük egymást, és nagyképűség nélkül mondhatom, hogy rutinosak vagyunk. Talán az énekesünk az, akinek hosszabb idő kimaradt, de ő is könnyen belerázódott. A basszusgitáros poszton volt csere, ide került egy fiatalabb harcos, aki hozza nekünk a lendületet. Hogyan tudjátok összeegyeztetni a zenélést a családdal, munkával és hétköznapokkal? Ez egy kardinális kérdés, hiszen mindannyian más beosztásban dolgozunk, és szinte mindegyikünk családos, többgyermekes apa. Van tehát mit egyeztetni, mire összejönnek a próbák, de azért megoldjuk. Mit szeretnétek megmutatni a közönségnek a dalaitokkal? Melyik számotok áll hozzátok a legközelebb, és miért? Dalaink az életterünk problémáira koncentrálnak: napi politika, bevándorlás, genderpropaganda stb. Emellett szülővárosunkról is írtunk számokat, vagy épp a magyar válogatott egy-egy sikeréről – hogy legyen valami pozitív is a repertoárban. Külön kedvencünk nincs, lassan minden dalhoz kapcsolódik valami, ami miatt szeretjük vagy éppen kevésbé szeretjük játszani. Hogyan reagál a közönség, amikor először találkozik a zenétekkel? Néhány koncerten már túl vagyunk, szerencsére eddig egyelőre csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. Kik voltak a legnagyobb zenei inspirációitok, amikor elindultatok? Nem szeretnénk kiemelni zenekarokat, hiszen rengetegféle zenét hallgattunk és hallgatunk ma is – legyen az oi, rock, metál, hardcore vagy bármi más. Persze a Skrewdriver megkerülhetetlen, a magyarok közül pedig, ha egyet kellene mondanom, az a Valhalla lenne. Van olyan koncertélményetek, ami különösen emlékezetes maradt? Eddig három koncerten vagyunk túl, és mindegyik más miatt emlékezetes számunkra. Az első egy klubbulin volt Sopronban, ahol rengeteg old-school arc jelent meg. A második egy közös buli volt a Titkolttal és a Fehér Törvénnyel – akikkel hosszú évek után játszhattunk újra együtt. A harmadik szintén Sopronban zajlott, ahol a színtér nagyjaival álltunk színpadra. Mindhárom örök emlék marad. Milyen terveitek vannak a közeljövőben (pl. új felvételek, turné, fesztiválfellépés)?

The main design elements of your Telegram channel include a name, bio (brief description), and avatar. Your bio should be: As of Thursday, the SUCK Channel had 34,146 subscribers, with only one message dated August 28, 2020. It was an announcement stating that police had removed all posts on the channel because its content “contravenes the laws of Hong Kong.” The best encrypted messaging apps A few years ago, you had to use a special bot to run a poll on Telegram. Now you can easily do that yourself in two clicks. Hit the Menu icon and select “Create Poll.” Write your question and add up to 10 options. Running polls is a powerful strategy for getting feedback from your audience. If you’re considering the possibility of modifying your channel in any way, be sure to ask your subscribers’ opinions first. With Bitcoin down 30% in the past week, some crypto traders have taken to Telegram to “voice” their feelings.
from us