OI-Kor Az OI-Kor neve fogalom a hazai underground zenei világban. Több mint négy évtizede vannak jelen a színtéren, és bár sosem a mainstream utat járták, a kitartásuk és következetességük révén mára megkerülhetetlen szereplői lettek a magyar nemzeti közegnek. A zenekar tagjaival beszélgettünk múltról, jelenről, szellemiségről és arról, hogy mi tartja életben a bandát ennyi év után is. Az OI-Kor már évtizedek óta jelen van a magyar zenei színtéren – hogyan látjátok a saját helyeteket a hazai zenei világban? Nincsenek illúzióink. Rétegzenekar vagyunk. A legrégebbi, még ma is aktív banda ezen a fronton. Tesszük a dolgunkat, és kész. Mi tartja életben a zenekart ennyi év után is? Egyre nehezebb a munka mellett a zenekarra is időt szakítani. Amíg vannak, akik számítanak ránk, és amíg erőnk engedi, addig egyenes úton haladunk tovább. Hogyan változott a zenei stílusotok és a mondanivalótok az idők során? Egy zenekarnak fejlődnie kell. Ahogy haladunk előre, egyre több lehetőség nyílik meg előttünk. Ehhez persze kell valamibelső hajtóerő is. A mondanivaló azonban nem igazán változott: aktuálpolitika, egy jó adag hazaszeretet és tisztelet az ősök iránt. Van-e olyan koncert vagy pillanat a zenekar életéből, amire különösen büszkék vagytok? A legtöbb koncertre szívesen emlékezünk vissza. Nekem személy szerint a kis klubkoncertek a legkedvesebbek, de persze a nagyobb bulik is emlékezetesek. Ilyen például a Magyar Sziget vagy a Ritorno fesztivál, ahol pár éve játszottunk. Hogyan fogadja a mai fiatal közönség az OI-Kor dalait? Előfordul, hogy fiatalok is eljönnek a koncertekre, és kellemes meglepetés, amikor ismerik a szövegeket. Mi egy férfias zenét játszó banda vagyunk, kissé bonyolultabb szövegekkel. Akik a könnyed, „lányos” dallamokat és a semmitmondó közhelyeket keresik, nálunk nem találják meg a számításaikat. Mit gondoltok: a dalok szövegei most is ugyanazt üzenik, mint amikor elkezdtétek? Mindenképp! Melyik számotok testesíti meg legjobban az OI-Kor szellemiségét? Olyan dalok, mint az 1983, a Szól a táltos, az Az utolsó napon, a Te csak állj fel, a Valaki kéne, a Végzet oltára, az Én csak azt mondom, vagy az Erőnek erejével – és még sorolhatnánk. Dolgoztok most valamilyen új anyagon, vagy inkább a koncertekre koncentráltok? Vannak terveink, de jelenleg már a koncertezés is erőn felüli vállalás néha. Ha egy mondatban kellene összefoglalni az OI-Kor szellemiségét, mi lenne az? Egy nagy adag identitás-injekció, egy iránytű – a szócsövön keresztül, ami maga a zenekar. Az OI-Kor története azt bizonyítja, hogy nem kell kompromisszumokat kötni ahhoz, hogy valaki hosszú távon is hiteles maradjon. A banda ma is ugyanazzal a lendülettel és őszinteséggel áll színpadra, mint a kezdetekor, és bár egyre nehezebb összeegyeztetni a mindennapi életet a zenekari munkával, addig mennek tovább az úton, amíg lesz, aki számít rájuk. Egy biztos: az OI-Kor szellemisége ma is iránytűként szolgál azoknak, akik többre vágynak, mint puszta szórakozásra.

A few years ago, you had to use a special bot to run a poll on Telegram. Now you can easily do that yourself in two clicks. Hit the Menu icon and select “Create Poll.” Write your question and add up to 10 options. Running polls is a powerful strategy for getting feedback from your audience. If you’re considering the possibility of modifying your channel in any way, be sure to ask your subscribers’ opinions first. A Hong Kong protester with a petrol bomb. File photo: Dylan Hollingsworth/HKFP. How to Create a Private or Public Channel on Telegram? Unlimited number of subscribers per channel The creator of the channel becomes its administrator by default. If you need help managing your channel, you can add more administrators from your subscriber base. You can provide each admin with limited or full rights to manage the channel. For example, you can allow an administrator to publish and edit content while withholding the right to add new subscribers.
from us